2016. szeptember 21., szerda

Rakott édesburgonya csicsókával
hirdetés

elkészítés

hozzávalók / 2 adag

A rakott részhez

  • 4 db édesburgonya (saját esetében lehet kevesebb is, mert azok nagyobbak lehetnek a boltinál)
  • 20 dkg csicsóka
  • 5 db főtt tojás
  • 10 dkg kolbász (elhagyható)
  • 10 dkg kolozsvári szalonna (elhagyható)
  •  ízlés szerint
  • bors ízlés szerint (én színes borsot használok, ízlés szerint)
  • köménymag ízlés szerint (egész vagy őrölt)
  • 10 dkg sajt (bármilyen kemény sajt, de mivel kompromisszumos, elhagyható)

Öntethez tejföl helyett

  • 5 db tojás
  • 3 gerezd fokhagyma
  • 5 dkg sajt (bármilyen kemény sajt, de elhagyható)
  •  ízlés szerint
  • bors ízlés szerint

A rakott részhez

  1. Meghámozzuk a zöldségeket, előfőzzük az édesburgonyát, és ha kell, a csicsókát is. (Nekem nagyon frissek még, most ástuk ki a kertből, így elég gyengék is, nem volt előfőzésre nagyon szükség.)
  2. Közben a tojásokat is megfőzzük keményre, aztán lehűtjük, héját eltávolítjuk, majd tojásszeletelővel felkarikázzuk.
  3. Végül felszeleteljük a kolbászt, a szalonnát, majd külön-külön ropogósra sütjük. (A kisült zsírját én abba a tepsibe tettem, amiben majd megsütöm az egészet. Egy kis vöröshagymát is bele lehet dobálni.)
  4. Az édesburgonyát szintén felkarikázzuk, megsózzuk, majd jöhet rá a tojás réteg. Közben megdobáljuk egy kis kolbásszal, szalonnával. Megborsozzuk, és egy kis sajt is mehet rá, hogy jobban összefogja az egészet.
  5. A csicsókát jó vékonyra szeleteljük, és előzetesen összekeverjük a köménnyel (hogy miért, azt a Story részben olvashatjátok), és így tesszük a tojásrétegre, és ezt is megsózzuk, megborsozzuk. (Szeretem, ha jó borsos az étel.:) ) Mivel ugye édeskés növényekről van szó, ezért sózzuk külön-külön őket, bár így is simán elisszák.
  6. Utána jöhet rá a többi sajt.

Öntethez tejföl helyett

  1. Felverjük a tojást, hozzákeverünk mindent, majd rácsorgatjuk a rakott tetejére.
  2. Mivel a paleóban nem megengedettek a tejtermékek, a tejföl sem, ezért annak kiváltására én szeretem ezt a tojásos keveréket használni, jól összefogja az ételt. A sajtot itt már el is hagyhatjuk.
  3. Utána lefedjük, be a sütőbe, és 200 fokon süssük kb. 20-25 percig, majd vegyük le a fóliát, és süssük tovább addig, amíg a sajt szépen megpirul a tetején. Jó étvágyat! :)

Mákos almatorta liszt nélkül

TOVÁBB AZ ÖSSZES ÉTEL RECEPTRE! 


 

Nem csak LISZT, de CUKOR nélkül is! Az alma jótékony hatása közismert, és a mák is számos gyógyhatással bír, de vágykeltő hatása sem megvetendő...

...de, ha csak a családot, vagy a barátod akarod levenni a lábáról, akkor felkészülhetsz rá, hogy bezsebeld a dícséretek özönét!

 

Hozzávalók:

20 dkg darált mák
2 teáskanál sütőpor
Édesítő, pl. eritrit (ízlés szerinti mennyiség)
1 citrom leve és lereszelt héja
3 db alma lereszelve
2 tojás
1/2 mk fahéj
Így készítsd:
- Az egész tojásokat habosítsd fel, majd add hozzá a többi alapanyagot, jól keverd össze.
- Szilikon sütőformában 180 fokon 25-30 perc alatt süsd készre.
Egyszerű, laktató és isteni finom! 
Forrás: Cs.Detti