Csirkemell torta
Hozzávalók:
45 dkg bacon
80 dkg csirkemell
4 tojás
30 dkg reszelt sajt (ne legyen füstölt)
1 fél kókusztejszín (1 dl)
80 dkg csirkemell
4 tojás
30 dkg reszelt sajt (ne legyen füstölt)
1 fél kókusztejszín (1 dl)
só
bors
bors
Egy kerek jénai tálat (nálam 20 cm) kibélelünk baconnal úgy, hogy legyen lelógó széle is a képen látható módon. A csirkemelleket megmossuk, leszárítjuk, majd csíkokra vágjuk. Enyhén sózzuk, megborsozzuk. A sajtot lereszeljük, majd kb. 25 dekányit a felvert tojásokkal, és 2 evők. tejföllel összekeverünk és ráöntjük a felcsíkozott csirkemellre jól átkeverve azt. Ezt a masszát beleöntjük a kibélelt jénai tálba, a szélén lelógó szalonna szeleteket felhajtjuk rá, majd 3 evőkanál tejfölt elkenünk a tetején, a maradék reszelt sajttal megszórjuk, és megsütjük. Nálam 150 fokon 90 perc volt. Érdemes a jénait egy üres tepsibe tenni, és úgy be a sütőbe, mert sülés közben csöpöghet ki zsír, ami a szalonnából kisül, így a sütőnkben nem marad "csoda" az elkészítése után. Ha megsült, kivesszük a sütőből, és hagyjuk állni kicsit, míg a sajtos massza megköt. Utána kiborítjuk egy tálra, és tortaformán szeletelhető.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése